¤Crazy Skaters¤
¤Belépés¤
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
¤Menü¤
 
¤Lovasok¤
 
¤Ló ápolása és gondozása¤
 
¤Lovaglás¤
 

¤Felszerelés¤
 
¤Fajták/Típusok¤
 
¤Fogatos járművek¤

A legkorábban használt fogatos járművek taligák voltak. ezek olyan könnyű járművek, voltak amelyet kettő vagy egymás mellé kötöttt négy ló húzott. A lovak kis mérete nem tette lehetővé a lovaglást, viszont megfelelő volt a gyors, küllős kerekű taligák sík, nyílt területen való használatához. Az egyiptomiak által rendkívűl szépen elkészített harcikocsik az i.e. 1666 körüli időkből származnak, a kínaiak pedig mintegy 300 évvel később alkalmaztak hasonló járműveket. A kínaiaknak köszönhető számos újítás a fogathajtás területén, mint például a szügyhám,a nyakló és a szügyhám vagy az oldalsó kocsirúd az egyes fogatkonál.

Magyarország

A középkorban a fogatolásban a kocsikészítésben a magyarok játszottak meghatározó szerepet. Őseink Attila csapataival érkeztek Európába és ezt a sereget komoly szekerekből álló trén támogatta. Az első igazán utazásra szánt járműveket is magyar mesteremberek készítették Komárom környékén a XV. század második felében. A szakma központja a komárom megyei Kocs községben volt, innen származik a kocsi ellenvezés ("kocsi"- szekér) is.

A magyar kocsik legfontosabb jellemzője az volt, hogy - a járműkészítés történelmében valószínűleg először - ezekre a hátsónál kisebb első kerekeket szereltek, ami lehetővé tette az igen kis íven való fordulást. Ezenkívűl a kocsiknak az addigi járműveknél mélyebb súlypontja lehetővé tette ,hogy gyorsabban haladjanak velük. A könnyű kocsitest függőágyhoz hasonlítható bőr felfüggesztésben nyugodott, lényegesen nagyobb kényelmet biztosítva ezzel az utasok részére. A többrétegű elliptikus rugó - ami szintén magyar találmány - jelentősen javította a kocsi használhatóságát, és nagyobb biztonságot és kényelmet nyújtott a nagy sebességnél is.

Nevelőbő kocsija

Ez a két kerekű gigek csoportjába tartozik,

a hátsó ajtón keresztül lehet felszállni.

Francia, elöl fedett phaeton

Ez a kocsi a phaetonok- könnyű futókocsik- közül

az egyik legnehezebb.

Western kocsi

A lekerekített aljú kocsitestet börből készült kötelék segítségével függesztették fel, ellensúlyozva ezzel a rossz talaj hatását.

Nagy-Britannia és Európa

A kocsikészítés mesterségében a végső fejlesztések Nagy Britanniához kapcsolódnak, mivel itt a XIX. század elején kiépültek a kemény buroklató utak és rendelkezésre álltak a megelőző évszázadra kialakult angol telivérek. Noha csak a XIX. század közepéig tartott az angol " kocsizás időszaka ", komoly hagyományt teremtett, megindította a "privát hajtás" elterjedését, és ezzel létrehozta a hatalmas kocsigyártó iparágat. Európa más részein ahol az utak még nem voltak fejlettek,a kocsilovak tenyésztéséhez a testesebb fajtákat részesítették előnyben.

Írjaunting

Az utasok a kocsi két oldalára

szerelt üléseken, arccal kifelé ültek.

Amerika és Ausztrália


Az angol portakocsi megfelelőjét 1825-ben készítették el először Amerikában. A legjobb darabokat, az Abbot- Dowing Co. készítette a New Hampshirebeli Concordban. Innen ragadt rájuk a "Concorde" név. 1853-ban Ausztráliában is megjelentek ezek a postakocsik, és jól alkalmazkodtak a helyi viszonyokhoz.

Cocking Cart

A kakasviadalokon ezzel vitték a madarakat mégpedig úgy, hogy általában két lovat fogtak be egymás mögé (Tandem).

Spider Phaeton

Ez a kocsi Amerikából származik. Két lóval előtte,

kedvelt jármű volt a XIX. században a

parkokban és a városokban való kocsikázáshoz.

Négykerekű Ralli Car

A dogcart ezen utódja négy személy szállítására volt alkalmas,

az ülés alatti hellyel és a csomagok számára.

Fedett Well Gig

Ez volt a legpraktikusabb jármű orvosok, üzletemberek...stb számára, és a rossz időjárás ellen is védelmet nyújtott.

Barouche

Ez már a hintók lekedveltebb formája volt, amelyet egypár jó fajtájú ló húzott.

Kocsitípusok

A külföldi kocsikat is négy csoportba sorolhatjuk: phaentonok, kétkerekű gigek, sportos dogkartok és brakek.A phaentonok nagy családájból a "spiderek" voltak a legelegánsabbak. A gigek elé csak egy lovat fogtak be. Ezeket gyakran használták az orvosok, üzletemberek és kereskedelmi utazók. A sportos dogkartból fejlődött kia Ralli kocsi, a piaci és a vidéki kocsik, a hagyományos Ír Jaunting Car, a Governess Cart, és a Cocking Cart, amelyeknek neve a kakasviadalokon való képzettársításon alapul (angolban cock: kakas). a Governess Cart(nevelőnők kocsija) - amelyekre egy hátsó ajtón át lehetett felszálni - lehetővé tette a nevelőnők számára,hogy magukkal vigyék a gyerekeket, nem félve attól ,hogy azok kiesnek útközben. A negyedik csoportba tartozó braekek négykerekű sportos jűrművek voltak, amelyekre néha akár hat személy is felfért a kutyákkal és az elejtett vadakkal. A fiatal lovak fogathoz való szoktatását a Skeleton Breaket, más változataikat, mint például a Wagonettet utasok és csomagok szállítására használták.Ezeket húzhatta 1,2,3 (egy elől kettő mögötte) vagy akár több ló is. Ezeken kívűl megemlíthetjük még a pados kocsikat és az omnibuszt is.

 
¤Üzenőfal¤

 

 

 

 
¤¤
Indulás: 2006-09-26
 
¤Ajánló¤
 

 
¤Szavazz¤
Milyen a Site?

Töröld ki!
Elég siralmas
Elmegy
Nem rossz
Egész jó!
Király! =)
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
¤Sport és szórakozás¤
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!